Tovább
Tovább
Sulyok Tamás köztársasági elnök 2026. április 12-ére tűzte ki az általános országgyűlési választást. Mintegy 8 millió magyar választópolgár ezúttal is élhet a lehetőséggel, hogy érvényesítse demokratikus jogát és megválassza az új Országgyűlést.
Tovább
Tisztelettel meghívjuk Önt a Magyar–Üzbég Üzletember Fórumra, valamint az Angren-i Magyar Ipari Park bemutatójára és a HEPA regionális irodájának megnyitójára, amelyre 2025. november 19-én kerül sor Taskentben, a Lotte City Hotel konferenciatermében.
TovábbA Nemzeti Választási Iroda a héten megkezdte a 904 ezer magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár értesítését. Az Iroda jogszabályi felhatalmazás alapján keresi meg a címzetteket. Ők azok, akik – sikeres regisztrációt követően – levélben szavazhatnak az országgyűlési választásokon (kizárólag az országos pártlistára).
TovábbA Magyar Diplomáciai Akadémia pályázatot hirdet – a diplomáciai pálya iránt érdeklődők számára – Diplomataképző Programjára, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai együttműködésének keretében valósít meg. A Diplomataképző Program időtartama: 2024. szeptember 1. – 2025. augusztus 31. A pályázat benyújtásának módja: Magyar Diplomaciai Akademia A pályázat benyújtásának határideje: 2024. május...
Tovább
A jelentkezéssel kapcsolatos minden tudnivaló, a pályázat feltételeit részletező pontos információk és a választható képzések a program hivatalos honlapján – a www.diasporascholarship.hu oldalon, az APPLY/JELENTKEZZ menüpont alatt – érhetők el angol és magyar nyelven.
A levélben szavazók névjegyzékén szereplő választópolgár a Külképviseleten személyesen tájékoztatást kérhet a központi névjegyzéken nyilvántartott adatairól (szavazási levélcsomag átvételi adatáról, illetve értesítési címadatáról) Szavazási levélcsomag pótlását kérheti április 7-től a Külképviseleten személyesen az a levélben szavazók névjegyzékén szereplő választópolgár, aki postai úton kérte a szavazási levélcsomagját, de azt a szavazás napját megelőző 7. napig nem kapja meg.
Magyarországi lakcímmel rendelkező, szavazóköri névjegyzéken szereplő választópolgárként, amennyiben külképviseleten kíván szavazni az adott választás tekintetében, külképviseleti névjegyzékbe vételi kérelmet nyújthat be 2026. április 2-án 16.00 óráig.
Magyarországi lakcímmel nem rendelkező, külföldön élő magyar állampolgárságú választópolgárként Ön kérheti a központi névjegyzékbe vételét (választási regisztrációját), továbbá korábbi regisztrációját meghosszabbíthatja, módosíthatja vagy töröltetheti.
Sulyok Tamás köztársasági elnök 2026. április 12-ére tűzte ki az általános országgyűlési választást. Mintegy 8 millió magyar választópolgár ezúttal is élhet a lehetőséggel, hogy érvényesítse demokratikus jogát és megválassza az új Országgyűlést.
Tisztelettel meghívjuk Önt a Magyar–Üzbég Üzletember Fórumra, valamint az Angren-i Magyar Ipari Park bemutatójára és a HEPA regionális irodájának megnyitójára, amelyre 2025. november 19-én kerül sor Taskentben, a Lotte City Hotel konferenciatermében.
A Nemzeti Választási Iroda a héten megkezdte a 904 ezer magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár értesítését. Az Iroda jogszabályi felhatalmazás alapján keresi meg a címzetteket. Ők azok, akik – sikeres regisztrációt követően – levélben szavazhatnak az országgyűlési választásokon (kizárólag az országos pártlistára).
Központi névjegyzéki kérelmek
Az Európai Parlament tagjainak választása – 2024. SZAVAZÁS A KÜLKÉPVISELETEN Ha Ön rendelkezik Magyarországon bejelentett lakóhellyel és a szavazás napján (2024. június 9-én, illetve az amerikai kontinensen 2024. június 8-án) külföldön tartózkodik, lehetősége van arra, hogy valamely magyar külképviseleten (nagykövetségen vagy főkonzulátuson vagy konzulátuson) adja le szavazatát. Kérelmét benyújthatja 31-ig ⚫ online a valasztas.hu-n, ⚫...
A Magyar Diplomáciai Akadémia pályázatot hirdet – a diplomáciai pálya iránt érdeklődők számára – Diplomataképző Programjára, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai együttműködésének keretében valósít meg. A Diplomataképző Program időtartama: 2024. szeptember 1. – 2025. augusztus 31. A pályázat benyújtásának módja: Magyar Diplomaciai Akademia A pályázat benyújtásának határideje: 2024. május...
2023. november 7-én megnyílt a Magyar Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram pályázati időszaka. A programra benyújthatják jelentkezésüket mindazok a diaszpórában élő, magyar gyökerekkel rendelkező fiatalok, akik a 2024/2025-ös tanévtől Magyarországon szeretnék végezni felsőfokú tanulmányaikat. A pályázatok benyújtásának határideje 2024. január 31. A programról, a jelentkezés feltételeiről és folyamatáról, illetve a választható képzésekről magyar és angol nyelven további...
„A magyar kultúra napja Üzbegisztánban” keretében, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával október 18-án Taskentben Dominkó István zongoraművész adott nagysikerű koncertet az Üzbegisztáni Állami Konzervatórium Orgonatermében. Magyarország Taskenti Nagykövetsége idén is megrendezte ”A magyar kultúra napja Üzbegisztánban” eseményt. Ennek keretében a nagykövetség meghívására, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával október 18-án Taskentben Dominkó István zongoraművész adott nagysikerű,...
Április 6-án idén is megnyílt a jelentkezés a Magyar Diplomácia Akadémia Diplomataképző Programjára az Akadémia honlapján keresztül (www.magyardiplomaciaiakademia.hu).
Megnyílt a jelentkezés a Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programjára Pacsay-Tomassich Orsolya államtitkár és Koltay András rektor a járványhelyzetre tekintettel videókonferencia keretében írta alá az MDA 2020 szeptemberében induló Diplomataképző Programját érintő megállapodást a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem között. A program széleskörű, versenyképes képzést kínál azoknak, akik a magyar diplomáciai karban szeretnének...
A megfelelő élmény biztosításához sütikre van szükség.