Üzbegisztán gazdasága tavaly 7,8 százalékos növekedést
produkált, és idei növekedése is 6 százalékos lesz előreláthatólag.
Ezzel párhuzamosan az ország nagy lépésekben nyitni akar a külföld
felé, liberalizálják a gazdaságot, konvertibilissé akarják tenni a
nemzeti fizetőeszközt - éppen mostanában fogadják el az ehhez
szükséges törvényeket -, és belefogtak egy ötéves
gazdaságfejlesztési terv végrehajtásába - tette hozzá a miniszter.
 

 "Ezekből nagy lehetőségek származnak az európai, ezen belül a
magyar befektetők és exportőrök számára. Annak érdekében, hogy a
magyar cégek meg tudjanak jelenni az üzbég piacon, ma megnyitottuk
nagykövetségünket Taskentben, hiszen személyes jelenlét nélkül itt
nem lehet sikert elérni" - jelentette ki Szijjártó Péter.

Magyarország a 11. EU-tagország, amelynek van nagykövetsége itt,
a többi három visegrádi országnak már korábban is volt, mert
felismerték a régióban rejlő lehetőségeket - jegyezte meg.

Szijjártó Péter az Abdulla Aripov miniszterelnökkel és az
illetékes miniszterekkel folytatott tárgyalásain megállapodott
abban, hogy Üzbegisztán szükségleteinek és a magyar technológiák
fejlettségének megfelelően Taskent három területen nyit lehetőséget
a magyar vállalatok számára.

Miután Üzbegisztán nagy arányban importálja az élelmiszert,
Magyarországnak lehetősége van a szarvasmarhaexporton túl a
szarvasmarha és a baromfi tartása technológiájának kivitelére is -
mondta a miniszter.

Másodsorban, mivel a Richter meghatározó szereplője az üzbég
gyógyszerpiacnak - már több mint százféle gyógyszert regisztrált,
ráadásul több mint 30 üzbég tudományos klinikai kísérletnek is
részese -, ezért az üzbég kormány szívesen látja a cég további
terjeszkedését az országban.

Harmadrészt Közép-Ázsiában a vízkészlet szűkössége miatt az
egyes országok vízfelhasználása a közös tavakból, folyókból nemcsak
politikai konfliktusokhoz vezet, hanem biztonsági kockázatot is rejt
magában. Ezért a magyar vízgazdálkodási technológiák - a
szennyvíztisztítás, a vízveszteség-csökkentés, az öntözés -
jelentősen hozzá tudnak járulni Üzbegisztán gazdaságának
stabilizálásához.

Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy Magyarország 30 üzbég
diáknak ajánl fel ösztöndíjat a magyar egyetemeken. Az erről szóló
megállapodást most véglegesítették, és aláírni New Yorkban az ENSZ
Közgyűlésének időszaka alatt fogják.

A miniszter közép-ázsiai körúton jár. Látogatásának legfőbb
célja kellőképpen felkészíteni Magyarországot a visegrádi csoport
(V4) következő, július 1-jén kezdődő soros elnöki tisztére. A magyar
elnökség legfontosabb feladata ugyanis az lesz, hogy a V4-ek
jelentős mértékben fejlesszék a Közép-Európa és Közép-Ázsia közötti
együttműködést.

Kategória Events